Róma

2012/02/02. - írta: Eliza35

Zajos és kaotikus, a közlekedés borzalmas és el sem merem képzelni, milyen lehet nyáron, melegben. De épp az az érdekes benne, hogy ennyire szezonon kívül vagyunk itt. Persze igazából olyan talán nincs is, hogy szezonon kívül, legalábbis a Vatikáni Múzeum sorában állva nem éreztem a további turisták hiányát. Volt azért egy turista, akinek a jelenlétét nem bántam volna, de hát ő mással volt elfoglalva és remélhetőleg sikerrel jár a levéltárban, ha már ott töltötte ezt a napot ahelyett, hogy… Na jó, nem tudom, miért írtam ezt, csinálja a dolgát, én is az enyémet. Nekem most tényleg a pihenés a dolgom, tényleg nem voltam szabadságon másfél éve, és ugyan tényleg nem bántam, mert jó dolgokat csináltam helyette, de most akkor is nagyon furcsa itt kószálni egyedül, kávékat inni és blogot írni. Kávét kicsit túl sokat iszom, de nem bírom ki, hogy ne teszteljem újra és újra, hogy igazán mindegy-e, hogy hol veszem az espresso-t, mindenképpen finom lesz-e. És bár vannak minimális különbségek, de a válasz hat kávé után egy boldog igen.

A blogírás is furcsa, erről már akartam írni máskor is. Úgy van ez ugyanis, hogy én senkinek a világon nem mondtam meg, hogy blogot írok. Nem akartam a kényszert, az elköteleződést, a szükségképpen bekövetkező csalódást, ha nem olyan, amilyennek az ismerősök szeretnék, vagy ha olyan, akkor nem írom elég gyakran, vagy nem arról, ami érdekelné őket. Úgyis magamnak szántam, csak azért nem egy füzetbe írva, mert az olyan rémesen emlékeztet leggázabb gimnazista éveimre. Persze nem bírtam ki, és ellenőriztem időnként, olvassa-e valaki. Van némi forgalom, de ugyebár nem látom, mennyi ebből a visszatérő, mennyi a véletlen klikkelő, aki csak jön és megy, de bizonyos jelekből arra következtetek, hogy újabban vannak, akik szándékosan olvassák. Ez egyfelől zavarba ejtő, másfelől nagyon jó érzés. Néha ebben a sorrendben, néha fordítottban. Tudom, hogy nagyon kicsi az esély rá, hogy bárki rám ismerjen, de azt is tudom, hogy kicsi a világ és félek nagyon, nehogy olyat írjak, amivel akarva-akaratlanul megbántok valakit vagy kínos helyzetbe hozom magam vagy mást. Igyekszem őszinte lenni, de nem vagyok olyan naiv, hogy azt gondoljam, nincs ebben rengeteg kozmetikázás és ilyen-olyan szépítés. De az egész valahogy mégis valami olyat ad ki, amilyen én vagyok, ha ciki ez, ha nem. Aztán hátha kapok egy szép napon egy kommentet, vagy legalább egy szmájlit valakitől.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://elizanaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr667687204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.